Válság kategória bejegyzései

Miért volt jólét a kommunizmusban?

Abban talán megegyezhetünk, vagy legalábbis sokan ezért sírják vissza a múltat, mert a szocialista-kommunista rendszerben, tipikusan a ’70-es, ’80-as években sokkal jobban élt az átlagember, mint ma. Miért volt ez így, ránézett erre már valaki? Alább erre próbálunk egy nézőpontból választ adni.

A ’70-es, ’80-as években volt egy jelző: KMK, azaz közveszélyes munkakerülő. Talán emlékszünk arra, hogy tiltott volt nem dolgozni. Ma ez már annyira elképzelhetetlen, hogy nem is értjük, hogyan lehetett ezt a rendet fenntartani.

Nézzük meg, hogy ebben az időben, hogyan is működött a nemzetgazdaságunk, és a Magyar Nemzeti Bank:

Az 1929 őszén kirobbant világgazdasági válság előidézte pénzügyi krízis 1931 júliusában elérte Magyarországot is. A Magyar Nemzeti Bank ez időtől kezdve 2001-ig a kötött devizagazdálkodás megvalósítója, e téren a hatósági feladatok ellátója, gazdaságpolitikai felelősséggel és hatáskörrel rendelkező központi bank volt. Ez annyit jelent, hogy 1931 és 2001 között, csak akkor volt valutája az országnak, ha volt export teljesítményünk. Amennyi exportunk volt, annyi valuta érkezett az országba, amivel gazdálkodhattunk import kereskedelmet, mert nem konvertibilis valutánk volt. Úgy is mondhatjuk, hogy akkor a pengő, majd a forint egy országos  helyi pénzként működött, ami védte a nemzetgazdaságot, és ezáltal a munkahelyeket.

A Magyar Nemzeti Bank 1948 második felétől a jegybanki hatáskörök mellett kereskedelmi banki feladatokat is ellátott. Mint államosított központi bank, irányítása kormányzati fennhatóság alá került. Ez annyit jelentett, hogy mindenki, akinek banki ügyet kellet intéznie, közvetlenül az MNB-val állt kapcsolatban. Ennek jelentőségére majd később térek ki.

1949: Magyarország alapítótagként lépett be a KGST piacra, ami a szocialista országok közti  munkamegosztásra és specializálódásra épült. A tagállamok közötti kereskedelem a tervgazdálkodás körülményei között kétoldalú elszámolással folyt, mert konvertibilis valuta híján a tagállamok nem voltak érdekelve aktívum elérésére – ez ingyen hitelezést jelentett volna.

Mi is történt eddig? 1931-ben létrehoztuk a nem konvertibilis pénzünket, és az egész KGST piac is az országok közti barterkereskedéssel működött, nem pedig eladósítással, piacok felvásárlásával, mint ma. Tehát azért volt mindenkinek munkája, ill. azért tudott az állam mindenkinek munkát adni, mert az ország hazai, és KGST piaci termelése érdekében mindenkire szükség volt, amit az állam a saját pénzéből fenn is tudott tartani. Az MNB a kormány kontrollja alatt volt, Ő bocsájtotta ki a forintot, annyit amennyire szüksége volt, azaz sose volt hiánya, és ezzel tartotta fent a munkahelyeket. A megtermelt javakat, mint pl. az Ikarus busz, amit sok ezer ember gyártott, becserélte a KGST piacon pl. bolgár targoncára, amit ott szintén sok ezer ember gyártott le. Mindezt csakis a nem konvertibilis valutával lehetett csak fenntartani ebben a formában.

Nos erre a fenti jóléti országra emlékszik vissza mindenki, aki akkor boldogabb volt, mint ma.

De mi történt közben, ami miatt ez megszűnt?

Az 1970-es évek elején az akkori államvezetés elkezdte a magyar állam dollár alapú eladósítását, ami annyit jelentett, hogy az ország dollárhitelt vett fel, amit dollárban, és kamatra kellett visszafizetni. De honnan volt az országnak dollár bevétele, amit hiteltörlesztésre tudott fordítani? Forintért nem kapott, mert az USA-nak (se) kellett a forint magában. Akkor mégis honnan lehet dollárt szerezni? A válasz:

  • Újabb hitelfelvétellel
  • Exporttal, amit az USA piacra termeltünk (valamennyit)
  • Privatizációval, azaz dollárért eladjuk a nemzeti vagyont
  • Befektetőket csábítunk ide, azaz olyan törvénymódosításokkal, ami nem az állampolgárokat védi, és szolgálja, hanem a befektetők érdekeit, pl. a multinacionális vállalatok adókedvezményeinek megszavazásával
    • Ennek az egyik megvalósulása az 1982-es IMF törvény is
    • Az 1987-es kétszintű bankrendszer
    • Az 1991-es jegybank függetlensége
    • A 2001-es kötetlen devizagazdálkodás
    • 2004 Magyarország EU-csatlakozásával az MNB tagjává vált a Központi Bankok Európai Rendszerének

Akkor sorban nézzük meg a tv.-i változásokat:

1987. január 1-jével Magyarországon visszaállt a kétszintű bankrendszer. Innentől kezdve az MNB csak pénzgyártó, és nagyker szerepet töltött be. Sokkal könnyebben lehetett idővel virtuálisan privatizálni, ill. függetleníteni, mivel senkivel sem állt közvetlen jogi kapcsolatban.

A létrejövő új kereskedelmi bankok apparátusa, fiókhálózata, ügyfélköre kevés kivételtől eltekintve a Magyar Nemzeti Banktól került át a megalakuló pénzintézetekhez.

A Magyar Nemzeti Bankról 1991 októberében elfogadott – majd többször módosított – törvény helyreállította a jegybank függetlenségét, újraszabályozta feladatkörét. Vagyis a leválasztott MNB, azaz független MNB nem finanszírozta közvetlenül a államot, csak kamatra állampapírért cserébe, ami kamatot az adóbevételekből finanszírozott. Nem tudom kinek volt érdekében, de az államon belül létre jött egy másik “állam”, az MNB, akinek a feladata az volt, hogy kamattal terhelve bocsájtott ki forintot az államnak, így az állam az állampapírokon keresztül folyamatosan eladósodott az MNB felé.

Amikor pedig nem tudott az állam adósságot fizetni se valutában, se forintban, akkor pedig a lobbicsoportokon keresztül törvénymódosításokkal újabb befektetők érkeztek, akik a valutát forintra váltották, így azzal ideiglenesen munkát adva nekünk, és adót az államnak,  amivel az állampapírok hozamait fizette ki az állam. Az így szerzett valutával pedig az IMF adósságot törlesztette, amennyit csak tudott. Továbbá a privatizáción keresztül tudott megintcsak valutához jutni az állam, amivel az megint csak az IMF hitelét törlesztette valamennyire.

2004-ben pedig az EU csatlakozással teljesen elvesztettük gazdasági immunrendszerünket, azaz megszűnt gazdaságunk vámbevételei, és ezáltal a hazai termelés védelme, ami munkát adott nekünk, és beömlött a sok hitel a gazdaságunk szereplőire, aminek kamatjait már nem tudjuk lassan kitermelni, mert nincs pénz a rendszerben.

Közben pedig többször is vettünk fel úgy valutában hitelt, hogy az csak MNB tartalékként kell, mert így ha kivonul egy multinacionális gazdasági szereplő a magyar gazdaságból, akkor muszáj neki a hozammal növelt forint árát átváltani valutára. Ha nem lenne tartaléka az MNB-nek nem tudna kivonulni a multi cég. A tartalékot pedig hitelbe kaptuk, és kamatot fizetünk érte az adónkból.

Nézzünk meg néhány számot:

  • 2010-ben a bankok 1700 milliárd forintot vittek ki az országból (Forrás Privátbankár.hu)
  • 2010-ben mi magyarok 400 milliárd forintot vittünk ki az országból (Forrás Magyar Turizmus Zrt)
  • 2010-ben összesen ez kb. 875 000 munkahely fenntartására elég pénz mennyisége bruttó 200e Ft-os fizetéssel


  • 2011-ben a bankok 1800 milliárd forintot vittek ki az országból (Forrás Privátbankár.hu)
  • 2011-ben mi magyarok 550 milliárd forintot vittünk ki az országból (Forrás Magyar Turizmus Zrt)
  • 2011-ben összesen ez kb. 980 000 munkahely fenntartására elég pénz mennyisége bruttó 200e Ft-os fizetéssel

Hogyan lehet ismét olyan jólét, mint a kommunizmusban?

  • Tudatos vásárlással lehetőleg amennyire lehet magyar terméket kell vásárolnunk, hogy újra egymásnak adjuk a munkát
  • Egy nem konvertibilis fizetőeszköz bevezetésével vissza kell térni az import termékek leállításával, és újra exportra tudunk előállítani termékeket vele, amit legrosszabb esetben is barterben tudunk becserélni más országok termékeivel

Hatalmas pénzeket szívnak ki a bankok Magyarországról

A Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint 2014-ig további jelentős, mintegy 5-10 milliárd eurót kitevő külföldi forráskivonás várható a hazai pénzpiacról. A bankok alig merik hitelezni a magyar vállalatokat, így a gazdaság növekedése sem tud beindulni. 2-3 év alatt 3000 embert bocsátottak el a hazai bankszektorból.

További részletek: Privátbankár.hu

Végre van statisztikai adatunk. Miért jó ez? Ha kimutatható, hogy a bankok szerződései semmisségi szerződések, akkor jó esélyünk arra, hogy azokat ne kelljen visszafizetni, vagy csak részlegesen kelljen visszafizetni, esetleg kamatmentesen.

Hogyan?

A ma elérhető forint mennyiséget, ill. magyarországi pénztömeget hasonlóan kell elképzelni, mint egy tavat, amibe hol több víz van, hol kevesebb. A víz a pénzt szimbolizálja.

Ha növelni akarjuk a pénz mennyiségét a szükséges mennyiségre, hogy mindenki munkához, és a szükségleteihez jusson, akkor erre összesen három féle mód van:

  • Vagy újabb hiteleket veszünk fel a kereskedelmi bankoktól
  • Vagy az MNB-be újabb pénzt teszünk bele, külföldi hitelekből, pl. az IMF-ből
  • Vagy az ország költségvetésén keresztül tesszük bele, de ezt az adókkal ki is vonjuk a gazdaságból, így ez a Mi nézőpontunkból nem érdekes, mivel évről-évre többet veszünk ki, mint teszünk bele

Amit az MNB tesz bele a gazdaságba, annak kamataival együtt un. SWAP ügyletekkel szintén folyamatosan csökkentik a tavunk vízmennyiségét, ill. úgy adnak vizet a tóba, hogy azt kamatostul ki is veszik belőle. Meddig tartható ez fent?

Így csak a kereskedelmi bankok újabb hitelére szorítkozhatunk, de ha azt is a fenti cikk alapján folyamatosan kivonják a gazdaságból, akkor a korábban felvett vállalkozói-, önkormányzati-, ill. magánszemélyek által felvett hitelek egy része, amit kivisznek az országból, azok visszafizethetetlenek lesznek, ill. maga a hitelezési szerződések lesznek teljesíthetetlenek, hiszen az a pénz hiányzik a gazdaságból, ami a visszafizetés fedezete, így ezek a hitelszerződések elméletileg semmisek, ill. részlegesen semmisek.

Ahhoz, hogy egy korábban felvett hitelt vissza lehessen fizetni, a következőket kell figyelembe venni:

  • A felvett hitel kamataihoz szükséges pénz mennyiségét biztosítani kell a lokális gazdaságba, ahol a hitel született
  • Ebből az új hitelből fizetett adófizetési kötelezettségre elköltött pénz mennyiségét a költségvetésen keresztül egy az egyben arányban szintén biztosítani kell a lokális gazdaságba, ahol a hitel született
  • A megtakarításokra által kivont pénzek mennyiségét is biztosítani kell a lokális gazdaságba, ahol a hitel született
  • Az import termékekre elköltött pénz mennyiségét, aminek nincs export fedezete, szintén biztosítani kell a lokális gazdaságba, ahol a hitel született
  • Az exporthozamok profit kivitelének azt a részét, ami által esetlegesen deficites lehet egy export, szintén biztosítani kell a lokális gazdaságba, ahol a hitel született

Kíváncsian várjuk, melyik ügyészség képes ezt megérteni, és a szükséges jogi lépéseket megtenni ez ügyben.

Mit kíván az IMF?

Nem mintha bármi meglepőt tartalmazna, mégis sokat segít a tisztánlátásban, hogy kiszivárgott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság feltételeinek listája, melyek teljesítése esetén az említett szervezetek hajlandók valamiféle pénzügyi védőhálót vonni az euróválság kedvezőtlen hatásainak különösen kitett Magyarország köré. Azok, aki úgy látják, hogy a korábban az ország szuverenitásának védelméért gazdasági szabadságharcot hirdető kormánynak nincs más választása, mint elfogadni e feltételeket, arról is ejteniük kellene néhány szót, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban.

Szigorúbb költségvetési politika – olvasható az örökzöld tétel a Figyelő által közölt pontok között. Még szigorúbb? Nem elég, hogy Magyarország eminensként az unióban három százalék alá szorítja a hiányt? Mégis, mi kell még? Hány ezer milliárd forintot kell kivonni még a társadalmi ellátórendszerekből, hogy a piacok elégedetten bólintsanak?

Bank- és ágazati különadók jelentős mérséklése, kivezetése. Rémlik, hasonlóra a kormány is ígéretet tett, mégis tanulságos, hogy az IMF ezt ennyire fontosnak tartja. A kifogásolt adók egy igazságosabb, méltányosabb közteherviselés szimbólumai: az Orbán-kormány az eddig kiváltságos szereplőktől kezdett pénzt beszedni, hogy elődjével ellentétben ne egyhavi nyugdíj és közalkalmazotti bér elvonásával állítsa helyre a Bajnai Gordonék által fél évre készített költségvetés által felborított egyensúlyt. Ennek a világnak legyen most már vége – üzeni ez a pont. Adórendszer átalakítása, terhek szétterítése. Értsd: a törékeny helyzetű középosztály magasabb adókulccsal terhelése, a több százezer családot kedvezőbb helyzetbe hozó, gyermekek utáni kedvezmény eltörlése.

Ad hoc gazdaságpolitikai intézkedések beszüntetése. Ez jogos elvárás. Bár az eurózóna is megtehette volna nekünk azt a szívességet, hogy kiszámíthatóbb módon zuhan a válság örvényébe. Tervezett reformok végigvitele, szociális juttatások rendszerének átalakítása, közösségi közlekedési vállalatok átszervezése. Ez volna, ugye, a Széll Kálmán-terv, melynek végrehajtását nagyban segíthetné az országgal kapcsolatos piaci hisztéria megszűnése, az IMF-fel kötött méltányos megállapodás gyors megszületése.

Jegybanki függetlenség „visszaállítása”. Értsd: a jegybanktörvény visszavonása. Ennyi is elég, hogy érzékeltessük a lényeget: ismét gyámság alá vont kormány és parlament, megszorítás megszorítás hátán, csökkenő nyugdíjak és jövedelmek, szűkülő hozzáférés az állami ellátásokhoz, a szociális katasztrófa fenyegető árnya; cserébe erősebb lehet a forint, a lejáró adósság olcsóbban finanszírozható, nem lesz több leminősítés, nem emleget senki államcsődöt. Legalábbis egy ideig. Valóban ez volna felemelkedésünk receptje? Ez a visszautasíthatatlan ajánlat? Az IMF vezetője világossá tette, nincs kompromisszum. Pedig Magyarország a hiánycsökkentésben kifejezetten sikeres, az adósság növekedésének gátat szabott, a fizetési mérlege többletet mutat, hatalmas devizatartalékkal rendelkezik, a gazdasága talpon maradt, eddig sikerült hatástalanítania a devizahitel-bombát, s mindezt úgy, hogy a társadalmi feszültségek még kezelhetőek. Ám a pénzügyi világhatalmak nem tűrik, ha valaki elkóborol a nyájtól, s a maga útját járva konszolidálja ügyeit. Ha békén hagynák az országot, ez az út, ha nehezen is, de járható lenne. Minden világos. Tudjuk, mennyire kockázatos a mostani helyzet, de azt is, hogy mi mindent veszíthet az ország a feltétel nélküli megadással. Tudjuk, mit kíván az IMF. De vajon mit kíván a magyar nemzet? Ideje megszólalni.

(Forrás: MNO.hu)

A csehek beintettek az IMF-nek

A cseh államfő, Vaclav Klaus kijelentette, hogy nem bízik a Nemzetközi Valutaalapban és nem támogatja a döntést, miszerint Csehország 90 milliárd koronát kölcsönözzön az IMF-nek.

Az egyik vasárnapi interjúban Vaclav Klaus azt is megjegyezte: nemcsak hogy nem bízik a valutaalapban, de a válság alapvető okozóinak is a bankokat tartja.

A cseh államfő szerint a valutaalap programja nem megoldás a problémára. Legfeljebb akkor értene egyet a kölcsönnel, ha biztosan be tudnák tömni az összes fekete lyukat és garantálnák, hogy nem máshova folyik el a pénz. Megemlítette azt is, hogy a cseh gazdaság is sokkal rosszabbul fejlődik jelenleg az elvártnál.

Az államfő szerint a legnagyobb gond abban van, hogy a cél megfoghatatlan és zavaros, nem pedig konkrét kitűzés – emiatt vitatható a beruházás értelmessége. Az államfő nyilatkozata alapján mivel nem Csehország volt a gazdasági válság kirobbantója, ezért ne is viselje azok helyett a következményeket, akik okozták a válságot.

A politikus a nemzetközi valutalapot is kritizálta, megfogalmazása szerint a valutaalapot egykor még a szegény országok megsegítésére használták, napjainkban pedig a fejlett országokat támogatják vele. Vaclav Klaus végül bírálta azokat a cseh politikusokat is, akik pénzt szerettek volna adni a valutaalapba.

Forrás: Hir.ma

Összebalhéztunk az IMF-fel

Váratlanul megszakadt az IMF-fel folytatott tárgyalás. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság előrehozták repülőjegy foglalásaikat és péntek reggel elutaztak Budapestről, noha az eredeti program szerint még délutánra is terveztek megbeszéléseket.

Idő előtt hazautazik az IMF és az Európai Bizottság Budapesten tárgyaló delegációja – értesült több, egymástól független forrásból az Index. Az új biztonsági hitelmegállapodásunkról előzetesen tárgyaló szakértők információink szerint három kulcskérdésben nem tudtak megállapodni a magyar kormányt képviselő tárgyalópartnerekkel.

Az értesülésünket brüsszeli forrás is megerősítette: a tárgyaláson részt vevő felek közül az Európai Bizottság képviselői valóban váratlanul utaztak haza péntek reggel. Úgy volt, hogy még péntek délután is folytatódnak az egyeztetések a magyar kormánnyal és az IMF-fel, ám egy péntek hajnali géppel már el is mentek az EU képviselői. Gyors távozásuknak az az oka, hogy reménytelennek látták a megegyezést a magyar féllel.

A kormányszóvivő nem kommentál
Megkerestük Giró-Szász András kormányszóvivő irodáját, de ott nem kommentálták az eseményeket. Kormányzati körökben viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a mostani megbeszélések még csak informális szinten zajlanak. A valódi tárgyalások januárban kezdődnek majd.

Az Index információi szerint a pénteki, amúgy is rendkívüli parlamenti ülésnapon az IMF-fel megszakadt megbeszélések hírének kiszivárgása után rendkívüli frakcióülést rendeltek el a Fidesz-KDNP képviselői számára. Az ülésre kora délután kerül sor.

Ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy inkább gazdaságpolitikai, vagy jogi konfliktusok bizonyultak feloldhatatlannak. Egyik forrásunk szerint a nézeteltérés alapvető okai a szerdán benyújtott MNB-törvénytervezettel kapcsolatos európai kifogások lehettek, de a nyugdíjállamosítás kiteljesítése csukhatta be végleg az ajtókat. (Cikkünk megjelenése után egy órával a pénzügyi biztos, Olli Rehn szóvivője megerősítette: Brüsszel fújta le a tárgyalásokat, az egyik ok a jegybanktörvény volt)

Tény, hogy az IMF delegáció most eleve december 13-16 közötti időszakra érkezett, így a tárgyalásokat ma mindenképpen befejezték volna, illetve az is fontos, hogy ez még egyelőre nem a konkrét hitelmegállapodásról szóló, csak azt előkészítő megbeszéléssorozat volt. Jó jelnek azonban aligha tekinthető, hogy a 2010 nyári helyzet ismétlődik: akkor is váratlanul állt fel a delegáció. A kormány tárgyalási pozícióját akkor egy forrásunk a “take it or leave it” angol szó fordulattal írta le, ami magyarul nagyjából annyit tesz, ha nem tetszik, amit akarunk, mehettek.

Az Európai Bizottsággal egyébként is vannak vitái a kormánynak. Az új igazságügyi törvény illetve az adatvédelmi ombudsman hivatalának megszüntetése miatt az alapjogokért felelős biztos számos kérdést küldött hétfőn a kormánynak, azzal, hogy már péntekre válaszokat vár. A bírók korai nyugdíjazásától az OIT megszüntetéséig számos aggályt említ a levél.

Mire számított Orbán Viktor?

Orbán Viktor miniszterelnök a hónap elején egy rádióinterjúban utalt arra, hogy december közepe után néhány nappal spekulációs támadás érheti az országot. A szövegkörnyezetből az derül ki, hogy Orbán Viktor valójában egy újabb leminősítés hatásaira utalt. A Moody’s egy már bóvli kategóriába tett minket, ilyenkor gyakori, hogy egy másik hitelminősítő is hasonlóan dönt. A Fitch és az S&P jelezte, hogy a magyar besorolás felülvizsgálatával megvárja az IMF-tárgyalások fejleményeit. Ha a Moody’s után bármelyik intézet lép és és két listán is a befektetésre ajánlott sáv alá kerülünk, annak az első bóvliba sorolásnál komolyabb negatív hatása is lehetnek. A legtöbb magyar kötvényt is tartó befektetési alap ugyanis párhuzamosan több hitelminősítő besorolásait figyeli, és csak akkor dönt a magyar kitettség leépítése, vagy legalábbis jelentősebb visszafogása mellett, ha legalább két intézetnél kerülünk bóvliba.

Ez történt eddig

Az IMF és az Európai Unió küldöttsége a héten informális látogatásra érkezett Budapestre, hogy előkészítsék a pénzügyi segítségről szóló, jövő évben induló tárgyalásokat és tájékozódjanak a magyar költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről. Bár Orbán Viktor korábban egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, akár öt perc alatt is megegyezhetünk a Valutaalappal és Varga Mihály államtitkár is úgy vélte, gyorsan megállapodhatunk, így akár már január végére pontot tehetünk a tárgyalások végére, addig Fellegi Tamás a tárgyalást magyar részről vezető miniszter csütörtökön úgy vélte február végére készülhet el a megállapodás-tervezet.

A kormány részéről egy akár három-négy évre szóló, 15-20 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretről szóló megállapodás lenne a cél, a valutaalap azonban kemény feltételeket szabhat a pénzért cserébe, elemzők korábban jelezték, több ütközési pont is lehet a nemzetközi szervezetek delegációi, illetve a magyar kormány által képviselt gazdaságpolitika témájában.

Orbán Viktor ezzel szemben pénteki rádióinterjújában úgy fogalmazott, az IMF-fel nem Magyarország gazdaságpolitikájáról kívánunk tárgyalni. A miniszterelnök elmondta: a mentőcsomag kidolgozása során sem volt szempont, hogy „ne szúrja az IMF szemét”.

„Mi erről a kérdésről nem egyeztetünk senkivel” – mondta. Az IMF-et Orbán úgy jellemezte, hogy olyan, mint „egy bank, egy pénzügyi szervezet” és „mi tagjai vagyunk ennek a banknak”, akitől szükség esetén hitelt, biztosítást kérhetünk. A kormányfő szavai szerint tehát arról van szó, hogy „mi a saját bankunkkal tárgyalunk.”

(Index.hu)

Európa öngyilkossága

Korunk a megvalósult abszurditások világa, hiszen csupa olyan dolog látszik megvalósulni rutinszerűen nap mint nap, amiről nemrég még azt gondoltuk, hogy ez maga a teljes képtelenség. A szemünk előtt látszik összeomlani például a második világháború utáni egész békerendszer, ennek minden iszonyú következményével együtt. Európa urai ugyan érzik a történelmi veszélyt, de olyan mértékben foglyai az önmagát szerényen „politikailag korrekt” beszédnek nevező globális vélemény-hatalmi diktatúrának, hogy nem képesek sem a helyzet elbeszélésére, sem a teendők megbeszélésére. A mostani válságtanácskozás ennek a képtelenségnek volt újabb drámai megnyilvánulása. Persze, valóban nem egyszerű a helyzet elbeszélése, mert a mélyülő válságnak számos, egymással bonyolult együtthatásban lévő rétege van. A súlyos eladósodás, ami a felszínen a krízis közvetlen oka, olyan összefüggések következménye, amelyek az uralkodó beszédmód számára megragadhatatlanok. A helyzet megértéséhez azt kellene tisztázni, hogy mire is épült az európai integráció és a vele párhuzamosan létrejövő európai jóléti állam. Az 1929–33-as válság, majd a világháború pusztítása a világot irányító erőket egy új társadalomszerveződési modell létrehozására ösztönözte. Ennek az volt a lényege, hogy a meghatározó tőkestruktúrák távlatos gondolkodásra kezdték felépíteni stratégiájukat. Belátták, hogy a munkaerő-tulajdonosok „jóltartása” hosszú távon nekik is jó befektetés (jóléti állam), mert a humántőke így nagyobb profitot eredményez. És, hogy érdemes mindezt fokozatosan a déli és keleti perifériákra is kiterjeszteni (az integráció déli és keleti bővítése), mert a „belső térben tárolt” gyarmatok szintén „többet hoznak” így számukra.

Mindez valóban új történelmi távlatokat nyitott meg Európa számára, ám a nyolcvanas évektől a helyzet fokozatosan megváltozott. Kontinensünk meghatározó tőkestruktúrái a szédületes gyorsasággal növekvő globális mozgásszabadságukat kihasználva cinikusan felmondták ezt az alkut. Az európai nemzetállamok és munkavállaló polgáraik így egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek, mert ők, érthető okokból, nem válhattak olyan „mobillá”, mint a tőke. A kifosztottak hitelek felvételével próbálták/próbálják lassítani kikerülhetetlennek tűnő „lerohadásukat”. De a keserű valóság az, hogy a hitelfelvétel nemcsak hogy nem megoldás, hanem menekülési út helyett a végzetes csapdába való önkéntes belesétálást jelenti. A globális médiarendszer segítségével keltett mesterséges hisztéria ugyanis pillanatok alatt olyan szintre viheti a kamatokat, ahonnan már nincs visszatérés, pénzügyi „fekete lyukba” zuhanhat, a jelek szerint nemcsak egy ország, de egy olyan roppant méretű birodalom is, mint az Európai Unió.

Az Európai Uniót most brutálisan megzsarolta az a globális hatalmi „szuperstruktúra”, amely a pusztító csapda „főkonstruktőre”, és Európa urai engedtek a zsarolóknak, általános pénzügyi diktatúra bevezetését határozták el. A radikális költségvetési szigor indokolt volna, ha a súlyos eladósodást valóban az államok és az állampolgárok okozták volna, de éppen ez az, ami nem igaz!
A deficit és az adósság növekedése ugyanis mindenütt kizárólag a mesterséges hisztériával egekbe vitt kamatok kumulált következménye. Ha tehát ebben a helyzetben – nem vizsgálva, hogy ki okozta az adósságnövekedést –, automatikusan a kiszolgáltatott társadalomra hárítom ennek terheit, akkor ezzel nemcsak hogy nem oldom meg a helyzetet, hanem éppen ellenkezőleg, súlyosbítom azt. Az ennek nyomán gyorsuló ütemben szétrohadó társadalom teljesítménye ugyanis ezután már valóban romlani fog, és a mesterségesen keltett hisztéria önbeteljesítő jóslatként valóban összeomláshoz vezet. És az Európai Unió most éppen ezt készül elősegíteni a múlt heti csúcson született döntéseivel.

Az unió vezetői és az egyes tagországok uralmi elitjei részben meg sem értik mindezt, részben nagyon is értik, de cinikus kollaboránsként a globális birodalmi „szuperstruktúra” kifosztó szivattyúit segítik saját népükkel szemben. Így borítékolható, hogy mindebből nemcsak hogy megoldás nem lesz, hanem minden eddiginél súlyosabb következményekkel járó, kvázi polgárháborús helyzet alakulhat ki Európa országainak többségében.

A magyar kormány, akárcsak a többiek, kutyaszorítóba került. Ha szembemegy a megállapodással, az már rövid távon is olyan pénzhatalmi megtorlásokkal járna, amelyek hetek alatt anarchiába sodornák az országot. Ha viszont elfogadja, akkor olyan brutális, újabb megszorításokat lesz kénytelen bevezetni, amelyek lényegében ugyanezzel a következménnyel járnának. A megoldás az lenne, ha nevén neveznénk a csapdát, és a két, egyaránt semmibe vezető válasz hamis síkjából próbálnánk kitörni. Ehhez azonban, sajnos, mind az érvényes tudás, mind az erkölcsi tartás, mind az ezt kikényszeríteni képes lokális, regionális és globális együttműködés hiányzik.

A túlélés egyetlen esélyét így rövid távon csak az a lavírozó, ügyeskedő, ravaszkodó mentalitás jelentheti, amelytől erkölcsileg irtózhatunk ugyan, ám logikailag itt és most aligha adódik más. De mindeközben hatalmas energiákkal kellene dolgozni legalább a „visszavonuláson”. A most felépülni látszó „páneurópai” globális pénzhatalmi diktatúra ugyanis rohamos gyorsasággal anarchiához, majd káoszhoz vezet Európa-szerte. Csak azok az emberi közösségek maradnak életben, amelyek képesek lesznek mindezt megértve olyan „élőhelyeket” kialakítani, ahová e pusztító diktatúra fegyverei nem érnek el.
Bogár László

Forrás: Magyar Hírlap

Soós Csaba: Gazdasági háború folyik

Elő kellene venni a józan paraszti eszünket, visszahozni vidéken a termelőszövetkezeteket, és visszaszerezni a piacainkat, véli az E-Star energiacég vezetője. Az év üzletemberének választott Soós Csaba szerint későn ismertük fel, hogy nem jótékony barátok, akik az országon kívül állnak, de a külföldet támadó intézkedések sem vezetnek jóra. Úgy véli: a gazdaságpolitikát nem szlogenek szintjén kellene megalkotni.

Ön lett idén az év üzletembere, amivel, gondolom, azt díjazták, hogy az E-Star regionális energiacéggé tudott nőni.

Igen, a díj valószínűleg annak az elismerése, hogy sikerült felépítenünk egy energiacéget, ami még a válság alatt is növekedni tudott. 2009-ben, amikor mindenki a sebeit nyalogatta, és borzasztó sötéten látta a jövőt, mi tőkét tudtunk emelni, tavaly tízmilliárdos kötvényprogramot indítottunk, erre tizenhat éve nem volt példa Magyarországon.

Megoszthatná a növekedés receptjét Matolcsy Györggyel is…

Mi úgy tudtuk elérni a növekedést, hogy másokkal ellentétben ehhez szükséges finanszírozási forrásokat tudtunk szerezni. Az energetika területén soha sem volt könnyű hitelhez jutni, minket az segített, hogy – többek közt a cég tőzsdei bevezetésnek köszönhetően – olyan pénzekhez is hozzá tudtunk jutni, amikhez mások nem. Most a gazdaságban nincs forrás, így azt gondolom, hogy országos szinten nehéz lesz a növekedés.

Pedig határozott szándék van erre, múlt héten elkészült a növekedési terv első változata.

A kormány kényszerpályán mozog. Az elmúlt tíz év nem olyan gazdasági intézkedéseket hozott, amelyek a jelenlegi helyzetben kedveznének. A központi költségvetés, az államháztartás és a lakosság is eladósodott, kifejezetten nehéz jövő vár az országra. A közszféra – egyébként nagyon helyesen – megpróbálja a saját helyzetét konszolidálni. Csakhogy azáltal, hogy erre törekszik, kivonja a pénzt a gazdaságból, nem marad forrás a gazdaságfejlesztésre.

Egyre több elemző egyenesen recessziót vár.

A GDP egy világszerte elfogadott mérőszám, bár Magyarország tekintetében a legkevesebbet mondja el a gazdaságról, de ugyanúgy agyonsztárolják, mint máshol. Ezért nem tehetünk mást, mint hogy próbálunk erre koncentrálni. Viszont semmit nem segítenek a vidék lakosságán azok az intézkedések, amik látszólagos GDP-növekedést próbálnak elérni. A vidéki, elszegényedő sorban lévő, a munkától elszakadt rétegeket kellene valahogy munkával visszahozni a társadalom aktív rétegeibe. Ezt nagyon sokszor halljuk egyébként szlogenek szintjén, de a valós életben nem igazán tetten érhetők.

Mit kellene csinálni?

Elő kellene vennünk a józan paraszti eszünket. Elszoktunk attól, hogy nagyon egyszerű ötletekkel operáljunk, pedig csak meg kellene nézni, hogy 1990 előtt miből élt az ország. A rendszerváltás után naivak voltunk, elhittük, hogy például a szabadság gazdaggá tesz. Megszerezték a piacainkat, privatizálás címén elvették a vállalatainkat. Azok az értékteremtő lehetőségek, amelyek benne voltak még a szocialista gazdaságban is, megszűntek. Azonnali munkanélküliség, csökkenő életszínvonal következett. Attól függetlenül, hogy fizikailag a környéken nincsen háború hatvan éve, gazdasági értelemben folyik egy háború. Fel kell venni a kesztyűt, és ha első körben nem is hódítjuk meg más országok piacait, a saját piacunkat nekünk kellene uralni.

Végül is most ez az irány: a kormány gazdasági szabadságharcot hirdetett…

A GNI-adatot [bruttó nemzeti jövedelem] a GDP-nél kevésbé szívesen publikálják, pedig abból nagyon sok minden kiderül. Magyarországon ez a 85 százalékát sem éri el a GDP-nek. Ez annyit jelent, hogy évente 15 százalékos pénzszivattyú valósul meg a termékek szintjén. Ebben az értelemben jól gondolkodik ez a kormány, hogy a saját lábunkra kell állni. De saját piacaink védelmét nem feltétlenül populáris és a külföldet támadó intézkedésekkel kell megvalósítani. Helyre kell állítani a saját piacainkat, el kell indulni abba az irányba, hogy a vidék ne haljon éhen. Első körben vissza kell állítani a háztáji gazdaságokat, később a helyi kooperációk létrejöttét kell segíteni. Ilyenek voltak régen a szövetkezetek. Ezek azért nem működtek jól, mert erőszakosan jöttek létre, de organikus módon is meg lehet szervezni őket.

Ez nem versenyképességi kérdés?

Abszolút nem. Az, hogy valaki otthon tart-e sertést, vagy nem, megveszi a mocskot az áruházakból, vagy nem, az kulturális, társadalmi kérdés. Mindaddig, amíg nem ismerjük fel, hogy azok nem jótékony barátok, akik az országon kívül állnak, addig ez nem működhet normálisan. A vidékre kellene koncentrálni, ahol már élelmezési problémák vannak. Ők viszont helyben a saját problémáikat meg tudnák oldani.

Ez nem sérti az európai integrációs törekvéseket? Úgy értem, az országok szuverenitásának növelése inkább a széthullás irányába mutat.

Az unió együtt fog maradni, együtt kell maradnia. Meg lehet találni azokat az együttműködési pontokat is, amelyeket Magyarország számára még jobban ki lehet használni. Nálunk az idiotizmus határát súroló semmittevés van. A rendelkezésre álló erőforrásainkat nem használjuk ki, annak nincs köze az együttműködéshez, hogy azt sem termeljük meg, amit megtermelhetnénk. Úgy tűnik, hogy a kormány is ebbe az irányba mozdulna, de ezek szlogenek szintjén vannak csak jelen. De a gazdaságpolitikát nem szlogenek, hanem a cselekedetek szintjén kell tudni megalkotni.

És az uniós erőforrásokat kihasználjuk? A támogatási pénzek lehívásával évek óta gondjaink vannak.

A lassan mögöttünk hagyott támogatási periódus az elvesztegetett lehetőségeknek ciklusa. Lehet arról hallani, hogy 1200 milliárd forint körüli az az összeg, ami beragad, és nem fogja tudni az ország hasznosítani. De az odaítélt és meg nem valósuló beruházások miatt ez az összeg kétszer akkora is lehet. Sürgősen el kellene indítani grandiózus állami programokat, maximum két-három projektet, és mögéjük tenni minden lehetséges erőforrást. A zöld bank koncepció kínálja magát…

Miért nem valósulnak meg a beruházások?

A vissza nem térítendő támogatás nem ösztönzi a gazdaságot, hanem lassítja, ezeket gyakran nem azok nyerik el, akik meg akarják valósítani a projektet, hanem azok, akik képesek a támogatás elnyerésére. Az energetika ennek az egyik zászlóshajója. Olyan rosszul megtervezett, rossz műszaki megoldású befektetési lehetőségeket szül, amik azt követően, hogy elnyerik a támogatást, hirtelen vevőre és megvalósítóra várnak. A projektek jó része egyébként eleve megvalósíthatatlan.

Azért a sűrűn változó szabályozás sem ösztönzi az új beruházásokat…

A stabilitás nagyon fontos, de a támogatásnak a hozzáadott értéken kell alapulnia. A megújuló energiát például támogatni kell, hogy a technológia el tudjon úgy terjedni, hogy elérjen egy méretgazdaságosságot, és a technológia úgy fejlődjön, hogy az előállítási költsége előbb-utóbb a piaci forrásokból is megtérülő legyen. Azt viszont, ami várhatóan soha nem képes a saját lábára állni, azt nem érdemes támogatni. Egyébként tömkelegével áll rendelkezésre olyan energetikai beruházási lehetőség, ami nem igényel egy fillér támogatást sem. Emellett a jelenlévő nagy nyugat-európai energiacégek pedig most nem befektetnek, hanem inkább megpróbálnak eladni. Ekkor megjelennek azok a projektek a palettán, amik kedvezőbb befektetések, mint az új beruházások.

Az MVM most próbál energetikai óriássá nőni. Szükség van erre?

Az energetikában vannak olyan iparágak, amelyeknél fontos a méretgazdaságosság, és ebben az esetben az államnak is lehet fontos szerepe. Mint ahogyan a paksi atomerőműnél, és annak tervezett bővítésében. Vannak ugyanakkor jóval kisebb, helyi energetikai rendszerek is, ilyen például a távfűtés, ahol az állam hozzáadott értéke akkor jelenhet meg, ha ezt a piacot valamilyen úton-módon megpróbálja egységesíteni. Ugyanakkor sem szabályozással, sem túlnyomó tulajdoni hányaddal nem szabad ellehetetleníteni a piaci beruházásokat.

Egyesek szerint paksi bővítés sem kell, megoldható megújulóból…

Paksra szükség van és lesz. Van egy óriási tévhit: valóban nagy megújuló potenciállal rendelkezünk, de ezt csak a legritkább esetekben lehet villamos-energiatermelésre felhasználni. Az, ami az országban nagy arányban rendelkezésre áll – például biomassza, biogáz, bármilyen egyéb primer energiahordozó –, az mind a fűtés irányába hasznosulhat. Nagyon érdekes, hogy a megújulókat a legtöbb esetben az áramtermelés irányába próbálják meg eltolni különböző technológiai lobbik. De ez sohasem fog nemzetgazdasági hozzáadott értéket teremteni.

Miért nem?

Az áramtermelésben központi megoldásokkal kell előállni, hiszen az áram szállítható. A hő esetében helyi megoldásokra van szükség. A megújuló energiaforrások helyben lelhetők fel, és nem jó, ha több száz kilométerről szállítjuk oda, hiszen akkor több szén-dioxiodot juttatunk a levegőbe, mint amennyi előny abból származik, hogy megújulókat használunk. Ezért a megújulókat a hőpiacra érdemes hasznosítani. Erre épül az E-Star üzleti modellje is. Megmondjuk, hogy az adott területen mi az a rendelkezésre álló helyi erőforrás, mi az a primer energiahordozó mix, ami alkalmas lehet kiszolgálni a helyi fűtési rendszert, és azt meg is valósítjuk a finanszírozástól a kivitelezésig.

Ez mit jelent a gyakorlatban?

Például régóta tárgyalunk Keszthellyel. Az önkormányzat száz százalékban földgázzal fűt, pedig ott van tőlük néhány kilométerre a Kisbalaton, ahol nagy mennyiségben nő a nád, ezt a nádat nagy mennyiségben minden évben le kell aratni. Ez egyfelől egy óriási költség, a fenntartóknak kell együttműködni abban, hogy – ezt az egyébként tökéletes energiahordozót – eltüntessék valahogy. Adódik a pofonegyszerű megoldás, hogy ezt a letermelt nádat becsatornázzák a keszthelyi távhőrendszerbe. A városi távhő nyolcvan százaléka átállítható lenne nádalapú fűtésre. Helyben van, olcsóbb, munkahelyet is teremt, nem szennyezi a környezetet, hosszabb távon csökken a távfűtés költsége Keszthelyen. Ezzel érdemes Magyarországon foglalkozni. Ezen a piacon kellene az államnak olyan helyzetet teremteni, hogy a magánberuházások megtalálják a maguk szerepét. A villamosenergia-piacon egy befektető semmivel nem fog tudni nagyobb értéket teremteni, mint maga az állam.

Ha már állam és energetika: a kormány a nehéz helyzetben lévőket most úgy segítené, hogy nem engednék kikapcsolni az áramot ott, ahol nem tudnak fizetni.

Nem hiszem, hogy a kormánynak azzal kellene foglalkoznia, hogy a nem fizető fogyasztókat ösztönözze, arra, hogy ne fizessenek. Nem tudom, hogy ez milyen morális következményekkel járhat, csak sejtem: mások is feljogosítva érzik majd magukat, hogy ne fizessenek. Nem értem az államot, hogy miért nem hoz létre inkább egy olyan mentőalapot, amely ezeknek az intézményeknek a dologi kiadásait fedezi. Emellett azzal kellene foglalkoznia, hogy olyan gazdaságpolitika valósuljon meg néhány éven belül, hogy az emberek ki tudják fizetni a számláikat.

Miért ezt az utat választják mégis?

Ez a fajta megoldás leginkább valamiféle gazdaságpolitikai kétségbeesés. Annak a beismerése, hogy nem tudnak a közeljövőben olyan intézkedéseket hozni, hogy abból egy kilábalás legyen. Míg Budapesten a szabályozási környezetről beszélgetünk, és ez jelenti a fő problémát, addig vidéken nem egy esetben éhezik a lakosság.

Az E-Starnak is problémát jelentenek a nem fizető önkormányzatok?

Az ügyfeleink többsége 2009-ig az önkormányzati körből került, ki ez mára megváltozott. Az arány elkezdett egyre inkább a lakossági és az ipari fogyasztók felé eltolódni. Mára az árbevételünk háromnegyede nem Magyarországról ered, hanem Lengyelországból és Romániából, illetve az árbevételünknek mindösszesen 11 százaléka az, ami az önkormányzatoktól származik. Nekünk az idei évben ugrott meg a kinnlevőségi állományunk, és ez szinte teljesen csak Magyarországnak, és ezen belül is az önkormányzatoknak köszönhető. Az a szerencsénk, hogy ez zömmel megyei jogú önkormányzatokat érint, januártól pedig a kormányhivatalok átveszik ezek szerepét. Azt várjuk, hogy a fizetési fegyelmezetlenség ezzel meg is szűnik.

Index.hu

Európai lázadásoktól félnek a britek

Az eurózónában található brit nagykövetségek utasítást kaptak a londoni külügyminisztériumtól, hogy készítesenek terveket az ott élő britek átsegítésére az euró összeomlásán és az ezt kísérő tüntetési hullámokon – írja a Telegraph.

A lap arról ír, hogy miközben Olaszország egyre nehezebben jut hitelhez, Spanyolország pedig egy nemzetközi mentőcsomag igénybevételén gondolkozik, Nagy-Britannia miniszterei egyre valószínűbb forgatókönyvnek tartják, hogy megtörténik a korábban elképzelhetetlen, és felbomlik az eurózóna.

A minisztériumok ezért felkészülnek a legrosszabbra, és úgy kalkulálnak, hogy csak idő kérdése a közös európai pénz megszűnése.

A külügyminisztérium ezért adott nemrég utasítást arra a nagykövetségeknek, hogy kezdjék meg a felkészülést a legrosszabb eshetőségekre, így a görögországihoz hasonló folyamatos tüntetésekre és általános társadalmi elégedetlenségre is.

Emellett a diplomatáknak arra is fel kell készíteniük az eurózónában lakó több tízezer brit állampolgárt, hogy egy esetleges pénzügyi összeomlás elérhetetlenné teheti a bankszámláikat, így könnyen készpénz nélkül maradhatnak.

(Forrás: Imdex.hu)