Egyéves a soproni kékfrank, a fizetőeszköz elérte célját

Egy esztendővel ezelőtt bocsátották ki a soproni kékfrankot, amit ma már több, mint ötszáz üzlet, vállalkozás fogad el hivatalos fizetőeszközként.A beváltóhelyek listáján budapesti, Balaton-parti, székesfehérvári, szentendrei sőt burgenlandi cégeket is találunk.

A pénteki ünnepi közgyűlésen elhangzott: a lokális fizetőeszköz elérte célját, a helyi gazdaság élénkítését, a megtermelt javak helyben tartását. Az ötletgazdák lelkesedése töretlen, mert egyre nő a felhasználók száma, a kékfrankot kibocsátó szövetkezet tagjai kékfrankkal fizetnek egymás között, így a pénzük a bankban kamatozhat, s mivel elsősorban a régióban népszerű az utalvány, így annak használata a lokális gazdaságot erősíti.

Mintegy 110 millió ember használ szerte a világon helyi utalványt. A leghíresebb a svájci WIR, ami 1934 óta a hivatalos valuta mellett működik. A kékfrank kibocsátója, a Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet 2009. szeptemberében alakult 123 taggal, 38.500 eurós törzstőkével. 2010. februárjában bemutatták az elkészült utalványokat, 2010. május 7-én megtörtént az első hivatalos átváltás és azóta folyamatosan nő a forgalomban lévő kékfrank utalványok száma. Jelenleg havi tízmilliós nagyságrendű a kékfrank-forgalom, a visszaváltás pedig nagyon alacsony szinten van. A szövetkezet ma közel 180 tagot számlál.

(nyugatmagyar.hu)